Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díj
Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díj

Kodály Zoltán - emlékdíj
Kodály Zoltán - emlékdíj


"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.
Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."

(Kodály Zoltán: Mire való a zenei önképzőkör, 1944)

thanks!

  
A Daloskör jubileuma, 2006. október 7., Galánta

A galántai Kodály Zoltán Daloskör 1956 őszén alakult. Az alapítók Ág Tibort kérték fel a kórus irányítására. Az énekkar első lépéseit maga Kodály Zoltán egyengette, nevének viseléséhez hozzájárulását adta és élete végéig figyelemmel kísérte a kórus tevékenységét.

1962-től hat évig szünetelt az énekkar munkája. A daloskör tevékenységének a felújítása a szlovákiai magyar kórusmozgalom központi fórumának, a Kodály Napoknak az indításához fűződik. Az I.Kodály Napokon (1969) már újra együtt a Kodály Zoltán Daloskör, amely a háromévente tartott rendezvény eddigi valamennyi évfolyamán részt vett.

Az alapítókarnagy Ág Tibor 1979-ig irányította a kórust, majd három évig Chemez Zsuzsanna volt a karvezető. 1982-től napjainkig Józsa Mónika a daloskör karnagya.

Éneklő Magyarország Nemzetközi-Regionális Kórusfesztivál, 2004. október 22-24., Eger

A jelenlegi repertoár több mint kétórányi műsoridő. Ebben több-kevesebb kórusművel valamennyi stíluskorszak jelen van, de leginkább a XX. század magyar kórusirodalma. Az énekkar eddig tizenegy nyelven énekelt a közönségének (latin, magyar, szlovák, cseh, lengyel, német, angol, francia, olasz, spanyol, héber).

A Kodály Zoltán Daloskör tevékenysége alatt számos eredményes hazai fellépésen kívül külföldön is sikeresen képviselte Galánta városát (Magyarország, Németország, Románia, Csehország, Olaszország, Izrael, Franciaország).

A Daloskör 2004 januárjától polgári társulásként működik, melynek célja világi és egyházi kórusművek magas szintű előadása, és a hazai, valamint külföldi kórusok közti kapcsolatok ápolása a lakosság kulturális fejlődésének érdekében.

Design: 2006 www.jalso.com

Sedacie vrece